Karinthy Színház előadásában
Ritkán játszott zenés vígjáték egy politikus és egy kalapos kisasszony nem mindennapi szerelmi bonyodalmairól, amelyet a napi sajtó szinte lépésről-lépésre, pontosabban ölelésről-ölelésre követ, fotografál és kommentál. Halmi Vera fülig, talán kalapig szerelmes Takács képviselő úrba, aki nap mint nap úgy megy el üzletük előtt, mint aki tudomást sem vesz róla, mivel nem is tud létezéséről. Vera változtat ezen. Felszólal. De nem akárhol, hanem a Parlamentben. Így kezdődnek a bonyodalmak, melyek súlyosan veszélyeztetik Takács képviselő mentelmi jogát, illetve Halmi Verácska férfiaktól való mentességét. A problémákat csak halmizza (illetve halmozza), hogy a képviselő nem független. Nem csak politikai értelemben. A főhősnő legjobbnak látja, ha menekül. Így sétál akaratlanul a képviselő karjaiba. Vagy akarattal? Ezt már döntse el ki-ki maga. És ne higgyen annak, amit az újságban olvas! A fele sem igaz. Na jó, maximum a fele. De az aztán egészen.
Halmi Vera Trokán Anna
Takács képviselő Hujber Ferenc
Szepes szerkesztő Sághy Tamás
Vali, színésznő Xantus Barbara
Halmi Zsuzsa Sipos Eszter Anna
Bakonyi Quintus Konrád
I. Nő, Első hölgy Madák Zsuzsa
II. Nő, Fehérné Dévényi Ildikó
III. Nő, Másik Hölgy Balázs Andrea
Elnök, Fehér Úr Konrád Antal
Képviselő, János, az inas, Pincér Tűzkő Sándor
Selmeczi úr Németh Gábor
Kvarc, vasutas Szrapkó Nándor
Babóczi Falvai András
Teremőr, Egy úr Szabó Kristóf
Magas, vékony hölgy Vanya Tímea
Zenei vezető: Döme Zsolt
Korrepetitor: Réti Anikó
Koreográfus: Szakál Attila
Díszlet: É. Kis Piroska
Jelmez: Fekete Mónika
Rendező asszisztens: Vanya Tímea
Művészeti vezető: KARINTHY MÁRTON
Rendező: SZURDI MIKLÓS
Jegyárak: 2.300Ft, 2.800Ft, 3.500Ft