Budapesti Nyári Fesztivál
Margitszigeti Szabadtéri Színpad
Városmajori Szabadtéri Színpad
Margitszigeti Víztorony
Szent Margit kolostor-romok
Interaktív meseszínpad
FELHÍVÁS
2017. évi „SWEET” Advent Budapesten
Téli Fesztivál és karácsonyi Vásáron való részvételre
Felhívás | Jelentkezési lap | Fellépési lehetőség




„EGY KONCERT KÉKBEN” – Látványkoncert
Gershwin – Ravel – Strauss

Rákász Gergely koncertorgonista

Rákász Gergely keze alatt az orgona – az amerikai előadói gyakorlatot követve – nagyzenekarrá változik.
Műsorválasztása különleges, átiratai merészek, hangszerelése egyedülálló.

A darabok között elhangzó – szinte a művész védjegyévé vált – zenetörténeti kommentárok tapinthatóvá teszik a művek keletkezésének atmoszféráját, így a hallgatók nem csak a muzsikát élvezhetik, de az adott korszakokból is pillanatképet kapnak.

Legújabb hangversenye „Látványkoncert.” Papp Norbert festőművésszel közösen ezúttal túllépnek a megszokott hangversenykereteken, és képi illusztrációkkal a művészi fogantatás közegébe helyezik a résztvevőket, azt az illúziót keltve, hogy a régi korokban szemlélődünk. A zeneszerző pedig lehet, hogy épp mellettünk foglal helyet, hogy pár szóban megossza velünk benyomásait melyek megihlették. Manapság magától értetődik, hogy a filmekhez zenét írnak, azonban most egyedülálló módon a zenéhez készülnek programba vágó művészi képsorok.

Olyan közel hozzák a klasszikus művészetet, hogy ennél már csak akkor kerülhetünk közelebb, ha magunk is műveljük.

„Ha szereti minden nap valami új érdekességgel bővíteni ismereteit, és igényes kikapcsolódásra vágyik, akkor ez a koncert kihagyhatatlan.”

VIDEÓ


A Szabad Tér Színház Nonprofit Kft Budapest Főváros Önkormányzata fenntartásában működik.

KAPCSOLAT
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.

1122 Budapest, Városmajor hrsz: 6835/17
Tel: 06 1 / 3755-922
Fax: 06 1 / 3560-998
E-mail: igazgatosag@szabadter.hu
JEGYIRODA
Szabad Tér Jegyiroda

Nyitva tartás: Hétfőn 12-18 óráig,
keddtől-péntekig 10-18 óráig,
hétvégén zárva.
Cím: 1065 Bp., Nagymező utca 68.
Tel.: 06 1 / 301 0147
E-mail: jegyiroda@szabadter.hu
KÖZÉRDEKŰ
Közérdekű adatok
ADATVÉDELEM
Adatvédelmi tájékoztató
IMPRESSZUM

A www.szabadter.hu tulajdonosa a
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Felelős kiadó: Bán Teodóra
ügyvezető igazgató

Grafika: Zsirke Balázs
Design és fejlesztés:
Művészeti Projekt Kft

Minden jog fenntartva!