Budapesti Nyári Fesztivál
Margitszigeti Szabadtéri Színpad
Városmajori Szabadtéri Színpad
Margitszigeti Víztorony
Szent Margit kolostor-romok
Interaktív meseszínpad
FELHÍVÁS
2017. évi „SWEET” Advent Budapesten
Téli Fesztivál és karácsonyi Vásáron való részvételre
Felhívás | Jelentkezési lap | Fellépési lehetőség

A groteszk lehetőségeit a végletekig feszítő, sőt már-már az abszurd jegyeit is magán viselő anyag a felhőtlen szórakoztatáson túl kíméletlen szatírával közelít nagyon is élő, mindig aktuális emberi, társadalmi problémákhoz, létező konfliktus-helyzetekről beszél frissen, őszintén és szórakoztatóan. Csokonait igazán saját szerzőnknek érezzük, hiszen már volt egy sikeres munkánk a Dorottya című vígeposzának színpadra vitele kapcsán, amelyet majd százszor játszottunk, bejárva vele több Európai országot, és ezzel az előadásunkkal vettünk részt a III. Színházi Olimpián, 2001 legnagyobb világszínházi eseményén is Moszkvában.
Csokonai Vitéz Mihály Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak című sokat játszott és sokféleképpen feldolgozott művét A méla Tempefői, azaz: az is bolond, aki poétává lesz Magyarországban című darabjának valamint más írásainak, így A csókok, Melyik a legjobb csók?, a Cultura című vígjátékának felhasználásával alkalmaztuk színpadra.
(Vidnyánszky Attila)

Karnyóné: Szűcs Nelli
Karnyó: Varga József
Samu: Trill Zsolt
Boris: Orosz Melinda
Lázár: Ivasokovics Viktor
Lipptopp: Rácz József
Lipittlotty: Kacsur András
Kuruzs: Kristán Attila
Tündér: Vass Magdolna
Tündérfi: Ferenczy Attila
Tempefői: Tóth László
Szuszmir: Sőtér István
Rozália: Kacsúr Andrea
Petronella: Orosz Ibolya
Pillangó: Béres Ildikó
Imre: Szabó Imre
Esmeretlen: Katkó Ferenc
Esmeretlenné: Gál Natália

Koreográfus: Énekes István
Zene: Pál Lajos
Jelmez: Balla Ildikó
Díszlet: Balla Ildikó

Rendező: Vidnyánszky Attila

Jegyárak: 2.300Ft, 2.800Ft, 3.500Ft

A Szabad Tér Színház Nonprofit Kft Budapest Főváros Önkormányzata fenntartásában működik.

KAPCSOLAT
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.

1122 Budapest, Városmajor hrsz: 6835/17
Tel: 06 1 / 3755-922
Fax: 06 1 / 3560-998
E-mail: igazgatosag@szabadter.hu
JEGYIRODA
Szabad Tér Jegyiroda

Nyitva tartás: Hétfőn 12-18 óráig,
keddtől-péntekig 10-18 óráig,
hétvégén zárva.
Cím: 1065 Bp., Nagymező utca 68.
Tel.: 06 1 / 301 0147
E-mail: jegyiroda@szabadter.hu
KÖZÉRDEKŰ
Közérdekű adatok
ADATVÉDELEM
Adatvédelmi tájékoztató
IMPRESSZUM

A www.szabadter.hu tulajdonosa a
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Felelős kiadó: Bán Teodóra
ügyvezető igazgató

Grafika: Zsirke Balázs
Design és fejlesztés:
Művészeti Projekt Kft

Minden jog fenntartva!